Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, a tevékeny hétköznapokba, akkor a valamikor minden lehető kemikáliától függő Bérczesi Róberté ilyen. A Hiperkarma kitalálója, dalszerzője, énekese, gitárosa kitisztulva és alkotó energiáinak teljében hozta ki három éve Konyharegény című lemezét.

Az aktívan koncertező, ám lemezeket csak elvétve potyogtató banda idén új anyaggal rukkolt ki. A Délibáb látszólag vagy hallhatólag egyszerre demonstrálja hol jár most Bérczesi az élet kacskaringós ösvényein, s egyben visszatekintés is. Minden ember életében eljön a pillanat vagy az az időszak, amikor itt az ideje a múlttal való szembenézésnek. Ehhez persze szükséges bizonyos életkor elérése, meg pár dolog teljes megélése. A negyvenes éveibe lépő Bérczesi Robi nagyjából húsz éve, vidéki nyikhajként egy BlaBla nevű zenekar basszusgitáros, énekeseként lépett színre. Nagy reménységnek tartották, poposan hallgatható, mégis valami underground progresszivitást hordozó dalait egyből egy multikiadónál publikálhatta. Minden klappolni látszott, úgy tűnt, egyenesen vezet az út a sikerhez, második albumát az akkori sztárproducerrel, Pierrot-val készítette. Nem lévén azonban elégedett a végeredménnyel, feloszlatta a csapatot, Pestre költözött és egymaga összehozta a Hiperkarma első albumát.

Bérczesi most érezte fontosnak azt, hogy vissza- és szembenézzen azzal, aki valaha volt. A Délibábon zömében fiókból előkerült szerzemények szerepelnek, s feldolgozott jópár, a BlaBla idején íródott dalt is. A szövegek zömében az eddigi csapáson haladnak, a tőle megszokott, nagy koncentrációt igénylő szózuhatagok elsöprik a gyanútlan hallgatót. A Hiperkarma dalok sajátossága az, hogy lehet őket boncolgatni, születhetnek róluk szakdolgozatok, tudományos disszertációk akár, s közben a legbutább szőke, átlagos zenehallgató cicababa is ellötyöghet rájuk bármelyik fesztiválon, kezében egy korsó vizezett sörrel. A titok nyitja, hogy nincs titok, a mű a fontos, nem az alkotó, a halálunkról biztosan nem készül célfotó.

A másokhoz való hasonlítgatás Bérczesi esetében teljesen fölösleges, szövegileg mindenképpen, a zene meg, mint közvetítő közeg remekül működik. Kapaszkodók híján mit tehetünk? Hagyjuk, hogy átmosson bennünket a tíz dalon átívelő gondolatfolyam, aztán vagy felkapjuk a gitárt és mi is dalokat írunk vagy futunk tíz kört a háztömb körül.

(hiperkarma: Délibáb,2017)