Sörforradalom a konyhában
2017. július 28., forrás:Egyetemi Élet

Víz- árpamaláta, komló és sörélesztő – ha az alapanyagok megvannak, akkor gyakorlással otthon is finom sör készíthető. Fügedi János és Csontos Máté először egy videót látott arról, hogy fiatalok egy pesti panel konyhájában maguknak főzik a sörüket. Máté egyébként vegyészként a sörből is szakdolgozott. Az Egyetemi Életnek azt is elárulták, mennyibe kerül egy üveggel, ha saját sörünket isszuk.

 - A sörhöz alapvetően víz, árpamaláta, komló és sörélesztő szükséges, persze mindenki szabadon kísérletezhet az ízesítéssel. Nálatok miből készül az ital és honnan szerzitek be az alapanyagokat?

Csontos Máté: - Budapesten két bolt van, ami a söralapanyagok értékesítésével foglalkozik, ott vásároljuk a malátát – amit helyben meg is roppantanak –, a komlót pellet formájában, valamint az élesztőt is, amit fagyasztva, szárított liofilizált kiszerelésben vehetünk meg.

Fügedi János: - A víz pedig a csapból jön, a debreceni csapvíz jó minőségű, a legtöbb sör elkészíthető belőle, nem főztünk még olyat, hogy a vízhez hozzá kellett volna nyúlni.

 - Ha megvannak az alapanyagok, utána mi történik, hogy lesz belőlük házi sör?

Cs. M.: - Malátacefrét készítünk, ezt bizonyos hőmérsékleten állítjuk elő: a gabonában található enzimek a keményítőt cukorrá alakítják, ami után erjeszthető lesz; a levet szűrjük, átmossuk és feltesszük főni a komlóval. Egy óra forralás után lehűtjük és beoltjuk az élesztővel, egy-két hét után leerjed és utána fogyasztható.

F.J.: - Huszonöt litereket szoktunk főzni, ehhez 5-6 kiló maláta, fajtától függően 50-200 gramm közti komló és 15 gramm élesztő szükséges.

 - Kell ehhez speciális eszköz? A neten elég sok házi sörfőző berendezést lehet már kapni, ezek nálatok ott vannak minden karácsonyi, születésnapi ajándéklistán?

Cs.M.: - Minden ajándéklistán rajta vannak, de meg lehet oldani házilag is, bár nyilván praktikusabb a speciális berendezés. De például amit most építünk, az egy otthonról kiszuperált keringtető szivattyút is tartalmaz.

F.J.: - Sima konyhai eszközökkel is lehet sört főzni, mi is egy gáztűzhelyen kezdtük egy jó nagy fazékkal, bolti eszköze kb. 20 ezer forintot költöttünk.

 - Mit főztetek először és mennyit?

Cs.M.: - A fehér zaj elnevezésű belga búza, wit sört készítettünk, amit többször is megismételtünk. Ebben a sörben az a különleges, hogy fűszereket adunk hozzá: koriandert, narancs- és citromhéjat. Kedvenceink még az american pale ale-ek, ezek a házi sörfőzők között nagyon divatosak, szinte elronthatatlanok, így nagy sikerélményt tudnak adni. Kellemes, a sokak által kedvelt citrusos jegyeket, gyümölcsös illatokat hordozzák.

F.J.: - Kedvencünk egy kávés porter elkészítése, folyamatosan javítjuk a receptjét. A belga és angol vonalon szeretünk mozogni, ennek egyik oka, hogy hazánkban ezek kevésbé ismertek és nekünk is újdonságot jelentenek. Volt olyan típus, amit saját főzésben hamarabb kóstoltunk, mint kereskedelmi forgalomban. Legelőször egyébként 15 litert készítettünk és azóta megyünk felfelé. Saját magunknak palackozzuk őket, az ipari gyártáshoz képest annyi a különbség, hogy a főerjedés után a másoderjesztés nálunk palackban zajlik, hiszen nem tudunk nyomás alatt palackozni. A szénsav képződéséhez cukrot használunk.

 - És hogy ízlett az első saját sör?

CS.M.: - A sörkedvelő, velünk egy korú férfiaktól az édesanyákig nagyon sokan kóstolták. Persze nem minden ízlett mindenkinek, de legalább egy főzetünk azért mindenkinél betalált, még a sörhöz annyira nem értők is felfedezték, hogy melyik a nem hétköznapi sör.

 - A család és a kollégák a német és cseh lágerekhez voltak szokva, először kóstoltak angol és belga típusú söröket, szerintem nagy siker volt.

- Az alkoholfokot be tudjátok állítani?

F.J.: Akár 14%-ig is felmehetünk, tudjuk mérni, hogy mi lett az eredmény. Szabály, hogy 5% alá nem megyünk.

 - Vettetek boltban sört, mióta magatoknak készítitek?

F.J.: - A házi sörünk mindig gyorsabban fogy, mint ahogy készül, ezért kell a boltihoz nyúlni, meg persze összehasonlítás céljából is.

Cs.M.: - Úgy indult az egész sörmánia, hogy megpróbáltunk különlegeseket kóstolni, azóta is szeánszszerűen összeülünk és söröket kóstolunk, mint a borászok. Illat, szín, kortyérzet, sok megfigyelhető tulajdonság van és ezek megfigyelésének fejlesztésére mi is törekszünk.

 - Van már márkanevetek, amivel akár forgalmazható is lehet a saját kézműves sörötök?

F.J: - Sokat gondolkozunk rajta, de azt látni kell, hogy jövedéki termékként nagyon sok szabályozás vonatkozik rá és ez egy nagyon pénzigényes lépés lenne. Az álomlistán azért szerepel. Nevet szoktunk adni a söröknek, de egyelőre csak azért, hogy mi magunk meg tudjuk őket különböztetni.

Cs.M.: - Az american pale ale rövidítése az apa, ezeket úgy hívjuk, hogy a Faterka-széria.

- Mennyibe kerül otthon előállítva egy üveg sör?

Cs.M.: - Fél liter nagyjából 110-150 forint, ehhez nem számoljuk az üveg árát, mert azt újrafertőtlenítve használjuk. Kupak természetesen mindig új kell, de az tényleg csak pár forint és a rezsi sem sok. Idő viszont kell hozzá: a főzési folyamat egy jó hosszú nap.