Egy álom megvalósulása
2017. június 23., Hornyák Zoltán

A 2009/10-es szezonban a DKSE férfi kézilabda csapata kiesett a magyar bajnokság elsõ osztályából. Egy évvel késõbb, 2011 májusában a megfiatalított, kizárólag debreceni kötõdésĂ» játékosokból álló DKSE NB 1/B-s együttese legyõzte az abban a szezonban végül második helyen végzõ Dabast, mellyel kiharcolta a bennmaradást a másodosztályban.

Ezzel a "gyõzelemmel" Debrecen városa 2011-ben magasabban jegyzett férfi együttes nélkül maradt. Az idézõjel sajnos indokolt, hiszen a korábban szebb napokat látott klub nem vállalta az indulást a másodosztály következõ szezonjában, és jogutód nélkül megszĂ»nt. Az akkori játékosok szétszóródtak az országban, vagy felhagytak a sporttal.

Hat év elteltével, 2017 áprilisának végén a DEAC férfi kézilabda együttese két fordulóval a vége elõtt hét egységgel vezeti az NB II-es bajnokság Észak-keleti csoportját, a hátralévõ két mérkõzés eredményétõl függetlenül a tabella élén végzett, és kivívta az indulás jogát az NB 1/B következõ idényére. Már a bajnokság 20. körében is nyomás nélkül, bajnokként léphettek pályára a debreceni fiúk a Berettyóújfalu ellen, hiszen a második helyezett Füzesabony vereséget szenvedett. A tét-nélküliség nem szegte a játékosok kedvét, ezt a meccset is behúzták, és a presztízsük megõrzése érdekében Füzesabonyból is szeretnék elhozni a két pontot.

De lássuk, hogyan is épül fel a listavezetõ kerete! Milyen összetételĂ» a bajnok kézicsapat? Milyen út vezetett a dobogó legmagasabb fokára?

A szakosztályvezetõ, Bíró Imre - aki korábban évekig edzõsködött többek között a DKSE-nél is - a 2016/17-es szezon elején Szabó Csabát és Medgyessy Sándort bízta meg az együttes felkészítésével. (Elõbbi játékosként éveket húzott le Debrecenben, utóbbi évtizedek óta dolgozik nõi és férfi "vonalon".) Nézzük a játékoskeretet: alapvetõ koncepció volt az együttes újjáépítésekor, hogy helyi – debreceni vagy megyei kötõdésĂ» – játékosok alkossák a csapat gerincét. Ennek szellemében több Debrecenben nevelkedett, vagy korábban itt játszó kézilabdázó igazolt vissza 2016 nyarán a cívisvárosba. A fiatalabbak tanulmányaik mellett sportolnak, az idõsebbek munka mellett. Többen a csapattagok közül a DEAC vagy a Sportiskola kötelékében foglalkoznak fiatalokkal. Érdekes összefüggés, hogy a korábban megszĂ»nt DKSE-bõl hat játékos is a jelenlegi keret tagja.

Az idei szezont nagy különbségĂ» gyõzelmekkel kezdte a bajnokcsapat. Ă•sszel csak két döntetlent játszott, hazai pályán a nagy rivális Kisvárdával és Füzesabonnyal. Bár a bajnokság elsõ fele néhány egygólos sikerrel zárult, veretlenségét megõrizve vonulhatott téli szünetre a Szabó-legénység. A tavasz sajnos nem úgy kezdõdött, ahogyan az várható volt, rögtön az elsõ fordulóban elvesztette veretlenségét a csapat Gyöngyösön. Azóta sorozatban nyolc meccset megnyert, többek között a dobogón álló Mezõkövesd otthonában gyõzött tíz góllal.

A klub természetesen nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésre is. Jelenleg 120 gyermekkel foglalkoznak nap mint nap a szakemberek Debrecenben és Józsán, de tervben van ennek a létszámnak a további bõvítése is. A fiatalok különbözõ korcsoportokban versenyeznek, kezdve az U10-es korosztálytól az U14-es csapatokig, a serdülõ és junior korosztállyal bezárólag. Az edzõk közül többen is - Mándi Norbert, Juhos Richárd, Tóth Ádám, Mórucz Ádám - a felnõtt együttes tagjai, így a gyerekek aktív játékosoktól leshetik el a sportág alapjait.

Összességében megállapítható és érzékelhetõ, hogy ismét megmozdult valami a debreceni férfi kézilabda életében. A cél most egy olyan szerethetõ, a korosztályos csapatokban nevelkedõ fiatalokra és helyi kötõdésĂ» felnõtt játékosokra épülõ stabil másodosztályú együttes kialakítása, melyben a csapattagok edzõként segítik az utánpótlásbázis további bõvítését vagy egyetemi hallgatóként sportolnak. Drukkoljunk nekik, hogy ez sikerüljön, az egyetem, Debrecen városa és a sportágat szeretõ szépszámú helyi közönség is megérdemeli a magas szintĂ» férfi kézilabdát!