Interj
Gál András
2017. jnius 22.
Medix – Szoboszlótól az államokig
Interjú Gál Andrással.
 - Bár a Metró címû dalod előtt is voltak munkáid, úgy gondolom, hogy ezzel a számmal sokkal több embert értél el, mint a korábbi zenéiddel. A Metró 2016-ban hat hónapon keresztül volt a magyar slágerlisták élén, így bekerült az év legtöbbet játszott magyar dalai közé. Ez nagyon nagy eredmény. Tudnál adni egy receptet arra, hogy a tehetséges zenészek hogyan törjenek be a slágerlistákra?
  - Az igazság szerint én csak megcsináltam a dalt, felhívtam a rádiókat és elküldtem nekik a Metrót. Igaz, korábban játszottam zenekarokban, bejutottunk rádiókba is, de mostanra sokat változott a zeneipar, elveszítettem az eddig kiépített kapcsolataimat. Annyit tudtam tenni, hogy ismeretlenként felkerestem a megfelelő embereket, és elküldtem nekik mailben a Metrót. Ez nehéz időszak volt, mert szinte senki sem hallgatta meg a számot, de én addig hívogattam őket, amíg végül megnyitották a mailt. A második kérdésedre nyilvánvalóan nem lehet egyértelmûen válaszolni. Azt gondolom, hogy két eset lehetséges. Az egyik az, amikor nincs a zenésznek ismeretsége, de kiemelten jó minőségû zenével tudja meglepni a közönséget, a másik verzióban a dal a zenész kapcsolatrendszerének köszönhetően jut el a legjobb helyekre. De konkrét recept nincs semmire, ezért is kell figyelni a trendeket, és követni a zeneipar változásait. Nem az számít, hogy én milyen stílust szeretek, hanem az, hogy a közönség mit szeretne hallani.
 - Ha jól értem, ez azt is jelenti, hogy nem köteleződsz el egy-egy irányzat mellett, kevered, ötvözöd a különféle stílusjegyeket.
  - Igen, amennyire lehet, ötvözöm őket. De attól függetlenül, hogy az újabb dalaim között lesznek például olyanok is, amelyek Avicii-jellegû hangszereléssel készültek, a zenéimben ugyanúgy benne maradtak azok az apró jellegzetességek, amelyek szinte mindegyik számomban megtalálhatóak.
 - És hogyan készül egy szám? Például a Metró?
  - A Metró vizsgaidőszakban készült. Tanultam, és persze a tanulmányaimhoz szükséges dokumentumok mellett más programok is meg voltak nyitva a gépemen. Szóval a könyvtárban írtam az első harmóniamenetet, amit elküldtem Verók Tominak (Margaret Island), és megkértem, hogy gitározza fel. Amatőr szinten meghangszereltem a dalt, de nem hittem benne annyira. Később megmutattam Somogyvári Daninak, aki nagyon jó barátom, és nem mellesleg nagyon ügyes dalszerző is. Szabó Ádám éppen ott dolgozott Daninál, egy hirtelen ötlettől vezérelve megkértük őt, hogy énekeljen fel egy dallamot az alapra. Az Ádám által megalkotott fődallamra Szakács Gergely írt szöveget. A DE-en végzett, ma már a Klinika orvosi gárdáját erősítő kardiológus, Dr. Czuriga Dániel is gitározik a számban, ő játssza az akusztikus gitárkíséretet. Természetesen még ezután is sok munka volt a Metróval, de szépen lassan elkezdett összeállni a ma is hallható, végleges verzió.
 - Hajdúszoboszlóról származol, a DE gyógyszerészhallgatója vagy, és nemrégiben az Amerikai Egyesült Államokban is lehetőséged volt forgatni. Ez fiatalkorod ellenére színes és izgalmas jövendőbeli pályaképet sejtet. Az USA-élményeidről tudnál mesélni egy kicsit?
  - A Metró sikere után abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy meghívtak a New York belvárosában található Soho Grand Hotelbe zenélni. A Catche Events egyik rendezvényén volt lehetőségem bemutatkozni, ami azért jelent nagy elismerést, mert egy olyan cégről van szó, ami a legnívósabb helyeken szervez zártkörû, exkluzív partikat. Az utazást klipforgatással is egybekötöttem, mert valami nagyon izgalmasat szerettem volna adni a közönségnek. Három hetet töltöttem az államokban, rengeteg érdekes emberrel ismerkedtem meg, hiszen spontán módon, az utcáról vadásztam össze a szereplőket, akik igazán profi munkát végeztek. A Broadway-en például találtam egy magyar brigádot, producereket és színészeket, akik a legmenőbb mai sorozatok stábjaival dolgoznak. Kilenc olyan színész van a videoklipben, akik között világsztárok is vannak, illetve olyan mûvészek, akik kultuszfilmekben szerepeltek (a főszereplők: Boncz Ádám, Denisa Juhos, Christopher Kardos, Mark C. Fullhardt, Dolce Demce, Reina Rouzaud). Végül tizenkét klipet sikerült leforgatni Amerikában, ezek hamarosan kikerülnek a nyilvánosságba is. Régi vágyam, hogy magyar zeneszerzőként kerüljek be a nemzetközi piacra. Ez természetesen nem könnyû, de hiszek abban, hogy kitartással és elhivatottsággal el fogom érni a célomat. Az államokban töltött három hét nagyon tanulságos volt abból a szempontból is, hogy ki kellett lépnem a komfortzónámból, hiszen annak érdekében, hogy valami kegyetlenül jót csináljak, belevágtam a bizonytalanba. Sokszor enni sem volt pénzem, de a céljaim elérése miatt félre kellett tennem az igényeimet. Sokat jelentett, hogy amerikai énekesekkel dolgozhattam együtt, akik a zenéim minősége és a lelkesedésem miatt szinte ingyen vettek részt a munkálatokban.
 - Az alkotás nagyon sokrétû munka, rendkívül időigényes folyamat. Egyetemistaként nem lehet egyszerû összeegyeztetni a zenei pályafutásodat és a gyógyszerészeti tanulmányaidat. Hogyan boldogulsz ezzel a feladattal? Mik a jövőbeli terveid?
  - Az oktatóim nagyon rugalmasak és toleránsak. Nagyfokú nyitottságuknak köszönhetően össze tudom hangolni a tanulmányaimat a zenei munkásságommal is. Ez természetesen nagyon nagy feladat, hiszen egy nap nekem is csak huszonnégy órából áll, sokat éjszakázom, de bízom benne, hogy kellő kitartással helyt tudok állni az élet valamennyi területén. A nyár környékén lesz egy debütáló buli, ahol bemutatom majd az új dalaimat, ezek egy része már kész van, de nem szabad elsietni semmit, jelenleg még az alkotómunka folyik.

- Juhász Tibor -
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
Ht Szpe
Facebook
Facebook
Esemnynaptr
Hamarosan lesznek ajnlott rendezvnyek!
Keress
Vide
2013. 03. 27.
2013. 03. 20.
2013. 03. 07.
2013. 02. 27.
Hirdets
Blog TOP5
1. Mûvészet és dizájn: bátran, szabadon, innovatívan Ha kíváncsi vagy a modern XXI. század legötletesebb alkotásaira és innovatív megoldásaira, kövesd figyelemmel a manzardcafe kreatív blogját!
2. Tippek olvasáshoz Ha nem vagy tisztában vele, hogy melyek napjaink bestsellerei, vagy csak egy kedvencedrõl szeretnél kritikát olvasni, látogasd meg az ajánlott oldalt.
3. Karácsonyfa biciklibõl Azt hiszed, a karácsonyfa csak feldíszített fenyõ vagy mûfenyõ lehet? Felejtsd el! Ez elavult sablon, ma már biciklibõl is lehet karácsonyfát építeni.
4. A kávé újratöltve Lassan újra itt a vizsgaidõszak, ennek pedig egyik szinte elengedhetetlen kelléke a kávé. De vajon mi is ez az ital, hogyan készül, honnan származik és hogyan került hozzánk?
5. Minden idõk egyik kampánya Most semmiképpen sem egy olcsó, hatékony digitális PR vagy webkettes megoldásról lesz szó, ellenben egy zseniális ötlet kiváló megvalósításáról.