Interjú
Vígh Éva
2017. március 1.
Főúr, egy presszó rendel!
Hazánkban talán nincs is olyan város vagy falu, ahol ne találnánk Éva nev? presszót. Debrecenben is van, ám azt szintén egyre többen tudják, hogy létezik egy Éva Presszó nev? zenekar, akik tavaly sikeresen indultak a Cseh Tamás Program induló bandákat támogató pályázatán. Az évről és a jövőről beszélgettünk a csapat névadójával, Vígh Éva énekesnővel.
 - Nyilván unjátok már ezt a kérdést, de nem hagyhatjuk ki azt, hogyan, s mikor jött össze a csapat, hogyan indultatok?
  - A zenekarunk immár több mint másfél éves múltra tekint vissza...nagyöregek vagyunk. Részben ez tényleg igaz, hisz attól függetlenül, hogy a zenekar egészen fiatal, mindannyian sok zenekarban kipróbáltuk magunkat, mielőtt összekerültünk.
Én még a fővárosban laktam, amikor kipattant a fejemből a zenekar ötlete. Még nem tudtam, hogy kivel és hogyan fogom összehozni, de azt mantráztam magamnak, hogy Jónás Péter költőbarátom szövegeiből dalok lesznek. A terv beindult és a gépezet lassacskán kezdett m?ködésbe lépni, aminek köszönhetően az első zenekari próbák 2015 január elején elindultak.
 - Visszatekintve erre a tavalyi évre hogyan látjátok, milyen hozadékai voltak a Cseh Tamás Programon elnyert támogatásnak?
  - Az elnyert összeget a Nyitva cím? lemezünk felvételére és keverésére, kommunikációs tevékenységre, és természetesen klipekre költöttük. Számos koncertet köszönhetünk a programnak, eljuthattunk például legutóbb Kolozsvárra, ahol nagyon jó hangulatú koncertet adtunk.
 - Készítettetek egy CD-t, milyen visszajelzéseket kaptok ezzel kapcsolatban?
  - Megjelent egy kritika a lemezről a Macsek-en (http://macsekkolo.blog.hu/2016/09/06/egy_eros_fekete_eva_presszo_lemezkritika) országos zenei portálon, amiben kaptunk hideget meleget , de alapvetően pozitív a kicsengése a cikknek. A közönség részéről, bárhová megyünk egyértelm?en jó észrevételeket, visszajelzéseket kapunk, hisz a dalaink első hallásra fülbemászóak, szórakoztatóak amellett, hogy -nem mellékesen- közölni is kívánunk velük.
 - Minden bandában m?ködnie kell egyfajta kémiának, nálatok hogy megy ez? Vannak, akik úgymond ösztökélik előre a többieket vagy teljes a demokrácia?
  - A kémia nálunk az első perctől fogva m?ködött - sőt tombolt: az első próbánkon már érezhető volt, hogy inspiráljuk egymást, kreatívan tudunk együtt dolgozni, szuper élmény volt. Aztán persze kiosztódtak a feladatok, kinek mi az erőssége, milyen feladat passzol hozzá. Egy olyan zenekar, mint mi is, akik túl vannak az indulás utáni első lépéseken, rengeteg házon belüli háttérmunkát igényel, ez napi több órát is jelenthet. Emellett persze kellenek új dalok, a régieket is csinosítani kell, a koncerteken is a maximumot akarjuk nyújtani, tehát szükség is van a kémiára.
 - Sokat koncerteztek, amerre csak lehet, próbáltok eljutni. Van, aki segít a szervezésben vagy ti magatok oldotok meg mindent? Van-e valami emlékezetes helyszín, ahol jártatok, valami emlékezetes momentum, ami történt?
  - Igen, a tavalyi nyár elég s?r?re sikerült, szerencsére szinte minden hétvégén mentünk valamerre, gyakran hét közben is, nagyon élveztük az állandó jövésmenést. Szerintem egybehangzóan azt állíthatjuk, hogy a debreceni Campus mellett a szolnoki Tiszavirág Fesztivál bulija volt a legmeghökkentőbb, ahol pár perc alatt néhány száz ember gy?lt össze, majd táncolt az icipici színpadunk előtt. Szuper jó buli volt, főleg, hogy egy másik debreceni fellépővel, Kónya Levente Józseffel a koncertünk után még egy közös blues-olást is tartottunk. A Kolozsvári Magyar Napok is emlékezetes volt számunkra, hiszen ezen a profin megszervezett fesztiválon volt az első határon túli megjelenése az Éva Presszónak. Összeraktunk egy akusztikus m?sort is a nyáron. Ezzel Hajdúszoboszlón a Belmondo előtt debütáltunk, és rögtön visszahívást is kaptunk, aminek nagyon örültünk. És igen… magunknak szervezünk.
 - Mennyire terveztek előre? Merre halad tovább az Éva Presszó a jövőben?
  - Kijön egy új klip, ami az eddigiektől eltérő, teljesen más hangulatot idéz, megjelentetünk egy lyric-videót is, a Ragadozó cím? dalunkhoz. Már tervezgetjük a következő lemez dalait, úgyhogy ismét egy alkotási folyamatba kezdünk bele, természetesen ennek a megjelenése még kicsit odébb van. Mindenben megpróbálunk előre gondolkodni, hiszen a közös tervek és célok visznek minket előre. Természetesen mindig közbejöhet valami, de megnyugtató tudni, hogy már van nyárra is meghívás, vannak új dalok és dalkezdemények. Ezek éltetnek minket.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
Hét Szépe
Érdekel a hét szépe fotózás: Jelentkezz!
Még több kép!
Facebook
Facebook
Eseménynaptár
Hamarosan lesznek ajánlott rendezvények!
Keresés
Videó
2013. 03. 27.
2013. 03. 20.
2013. 03. 07.
2013. 02. 27.
Hirdetés
Blog TOP5
1. M?vészet és dizájn: bátran, szabadon, innovatívan Ha kíváncsi vagy a modern XXI. század legötletesebb alkotásaira és innovatív megoldásaira, kövesd figyelemmel a manzardcafe kreatív blogját!
2. Tippek olvasáshoz Ha nem vagy tisztában vele, hogy melyek napjaink bestsellerei, vagy csak egy kedvencedr?l szeretnél kritikát olvasni, látogasd meg az ajánlott oldalt.
3. Karácsonyfa biciklib?l Azt hiszed, a karácsonyfa csak feldíszített feny? vagy m?feny? lehet? Felejtsd el! Ez elavult sablon, ma már biciklib?l is lehet karácsonyfát építeni.
4. A kávé újratöltve Lassan újra itt a vizsgaid?szak, ennek pedig egyik szinte elengedhetetlen kelléke a kávé. De vajon mi is ez az ital, hogyan készül, honnan származik és hogyan került hozzánk?
5. Minden id?k egyik kampánya Most semmiképpen sem egy olcsó, hatékony digitális PR vagy webkettes megoldásról lesz szó, ellenben egy zseniális ötlet kiváló megvalósításáról.