Felsõoktatás
Egyetemi két kerék: UniBike
2016. május 24., forrás:Egyetemi Élet

Országosan is egyedülálló kerékpáros kölcsönzõt alakított ki az egyetemi hallgatói önkormányzat, ami megkönnyíti a közlekedést a campusok között. És még nagyon trendi is közben.


Négy évvel ezelõtt egy átmulatott calellai éjszaka után Barcelona belvárosában a La Ramblán csavarogtunk a cimborákkal, kezünkben narancslé, epres joghurtital, ásványvíz, amikor megláttunk egy kerékpárdokkoló állomást. Piros bicajok voltak benne. Gondoltuk, azzal hamar odaérünk a tengerpartra és pillanatok alatt bejárjuk a környéket. Az ismerkedést a rendszerrel nem az automatánál, a tájékoztatónál kezdtük, hanem megragadva a kormány markolatát, közvetlenül a bicikliknél. Kicsit megráztuk, próbáltuk kivenni: kettõ nem jött, oda volt zárva a korláthoz, az egyik azonban pont abban a pillanatban kattanó hangot adott és ki lehetett emelni a dokkoló állomásból. Kicsit gyanús volt, de örültünk. Egy-két másodperccel késõbb azonban egy spanyol lány lépett oda kérdõ tekintettel hozzánk. Akkor értettük meg, hogy neki a gép pont azt a kerékpárt pörgette ki a sok közül, amit mi éppen elkezdtünk a tartóból gyengéden kirázogatni. Átnyújtottunk a bringát, és utána azon kacagtunk, hogy valószínûleg nem mert volna odalépni hozzánk, ha éppen nem víz, joghurt és narancslé van a kezünkben, hanem – mint néhány órával korábban – egész másfajta tartalmú üvegek. Ezek után megnéztük a táblát, amibõl kiolvastuk, hogy turisták nem is használhatják a kölcsönzõt, csak az õslakosok. Azóta vágyakozunk egy ilyen játékra, ami végre megérkezett a Debreceni Egyetemre.

Az UniBike jelenleg négy dokkoló állomásból és kilencven biciklibõl áll, a parkolók az Egyetem téren az Élettudományi Épületnél, az Augusztán, a Kassai úti campuson és a Böszörményi úti campuson várják, hogy használják õket. Mindehhez nem kell más, mint egy DEKa kártya – akinek nincs, az igényeljen bátran, hiszen ingyenes minden egyetemi polgárnak. Persze nem árt hozzá tudni biciklizni, de mivel új és szép és menõ, azokat is megértjük, akik nem tudnak, de kiveszik és eltolják valahova. Ha a kis plasztiklap megvan, akkor már csak az unibike.hu weboldalon regisztrálni kell egyszeri háromszáz forintos díjjal, és máris használható a kerékpárkölcsönzõ, fél óráig ingyenesen. Ez bõven elég arra, hogy egyik campusról áttekerjünk a másikra és még vegyünk is közben két kiflit és egy vajkrémet vagy beugorjunk a Teniszkébe egy kávéra, ha éppen az Egyetem térrõl megyünk át a Böszörményi úti campusra. Természetesen lehet hosszabb ideig is használni, akkor azonban minden megkezdett óra már kétszáz forintba kerül. Aki ezzel a szép kék-fehér-szürke bicajjal sûrûn szeretne fizikai kontaktusba lépni és nem csak fél órára, annak érdemes féléves bérletet háromezerért vagy éveset ötezerért vásárolnia. A regisztrációkor kapunk egy kódot, amit akkor kell megadni, amikor a dokkolóknál a DEKa kártyát az érintkezõhöz érintjük, s ha van bent bicaj, már lehet is vinni.

A bicikliken váltó nincs, de ez nem is olyan terep, ahova nagyon kellene, kosár viszont van, így oda lehet tenni a táskát. A barcelonai cangákon nem volt kosár, ez jobb. Sötétben is lehet használni, ugyanis a lámpák dinamós szerkezetûek és felgyulladnak. A fék kontrás, így tudunk vele jó nagyokat farolni, ami elõtt csengethetünk is.
A négy dokkoló csak a kezdet, a jövõben újabbakkal bõvülhet a rendszer, amihez akár a Hittudományi Egyetem is csatlakozhat, sõt kiemelt debreceni helyeken is kialakíthatnak állomásokat. UniBike-ot mindenkinek, mindenhova!

 



A szerzõ további cikkei
Délibábszínház Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, akkor az Bérczesi Róberté.
Sörforradalom a konyhában Sok gyakorlással otthon is finom sör készíthetõ.
Nemzetközi konfliktusok Új formái, és gazdasági következményei.
Társasjáték Sokan próbálták ki a DE óriás társasjátékát, amelynek bábui maguk a résztvevõk.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei