Felsőoktatás
Egyetemisták robbantanak
2014. július 24., forrás:Egyetemi Élet

Idén a tudomány is beköltözött a Campus Fesztiválra. A speciálisan erre a célra kialakított 500 négyzetméteres területen, az „Egyetem téren” mutatkozik be a Debreceni Egyetem: a 100 éves Bölcsészettudományi Kar, a Történelmi Intézet, a Természettudományi és Technológiai Kar, a Technológia és Tudástranszfer Központ és a Mentálhigiénés Központ. 

- Az Egyetem téren látványos kísérletekkel, egyebek mellett szénkígyóval és lángoló jégkockával várják majd a tudomány iránt érdeklődő fesztiválozókat – mondta el a programok kapcsán Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

A fizikusok és kémikusok buborékfallal és üvöltő palackkal, a néprajzosok kis magyar fűszerológiával, a történészek vetélkedőkkel, a bölcsészek pedig gasztrotúrával, kvízözönnel és performanszokkal szórakoztatják az érdeklődőket minden nap dél és este nyolc között. Emellett az Egészségügyi Bizottság frissítősarokkal és dietetikai tanácsadással, a Technológia- és Tudástranszfer Központ védjegy-felismerő vetélkedővel és szellemitulajdon-védelmi tanácsadással, a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ pedig pszichológiai tesztekkel és pszicho jósdával készül a rendezvényre. 

A felvételizőkre is gondoltak a fesztivál szervezői: ebben az évben is a Campus Fesztivál idejére esik a felvételi eredmények hivatalos kihirdetése, ezért július 24-én, csütörtökön 20 órától az egyetemmel közösen Ponthúzó Party-t tartanak, ahol az érdeklődő fiatalok óriáskivetítőn követhetik a ponthatárok kihirdetését.

Az érdekfeszítő kísérletek és előadások mellett – melyek szervezésében mintegy 150 egyetemi polgár vesz részt – vetélkedőkkel és egyetemi érdekességekkel is várják az Egyetem téren a fesztiválozókat, akik megörökíthetik magukat a Debreceni Egyetem doktori talárjaiban az intézmény jelképével, a gerundiummal, valamint sok érdekességet megtudhatnak az egyetemi életről a jelenlegi és volt hallgatóktól. A fesztiválozók „biztonságára” is vigyáznak majd az Egyetem téren, ahol mintegy ezer óvszert osztanak ki. 

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is előtérbe kerül a Campus kapcsán a környezetvédelem. A fesztivált támogató sörgyár a Debreceni Egyetemmel együttműködve minden eladott korsó Soproni árából 20 forintot az egyetem campusának parkosítására fordít. 

A Campus Fesztivál tegnap startolt, a nulladik napon máris háromszor annyi látogató érkezett, mint az elmúlt évben. A Dehir.hu Színpadon a debreceni zenekarok mutatkozhattak be, míg a Telekom Hall-ban olyan népszerű hazai bandák zenéltek, mint az Anna & The Barbies, a 30Y és Péterfy Bori.  „Különleges érzés a fesztivál a nyitó napján fellépni, mert ezzel mi adhatjuk meg az alaphangot. - mondta a 30Y frontembere Beck Zoli a koncert után. Úgy érezzük, hogy sikerült összehoznunk, nekünk az elmúlt időszak egyik legjobb fellépése volt a Campus fesztiválos.” Az énekes közben még azt is elárulta, hogy az idén megjelent két kislemez után ősszel egy olyan nagylemez kiadását is tervezik, ami valószínűleg meg fogja osztani a rajongókat, de egyértelműen ez is lesz a korong célja.

A megújult Nagyerdei Stadion szomszédságába költözött Campus Fesztiválon ma indul be valamennyi programhelyszín. Nyolc színpadon és számos kisebb helyszínen több mint négyszáz program várja a látogatókat Kelet-Magyarország legnagyobb nyári eseményén.



A szerző további cikkei
Délibábszínház Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, akkor az Bérczesi Róberté.
Sörforradalom a konyhában Sok gyakorlással otthon is finom sör készíthető.
Nemzetközi konfliktusok Új formái, és gazdasági következményei.
Társasjáték Sokan próbálták ki a DE óriás társasjátékát, amelynek bábui maguk a résztvevők.
Campus Sportfesztivál Siess, Nevezz!
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei