Sport
Csak a DEAC!
2014. április 4., Kovács Mikós

Már javában zajlik a 2013/2014-es futballidény tavaszi felvonása, csapataink jó néhány mérkőzésen túl is vannak már, változó eredménnyel. Lássuk hát mi történt eddig az elmúlt bő egy hónapban és, hogy mi vár rájuk a folytatásban!

A Sáfár László trenírozta, megye I.-es csapatunk egy hazai 2-0-s sikerrel kezdte a tavaszt a Hajdúhadház ellenében, majd ezt követte három rangadó a Derecske, a Berettyóújfalu és a Hajdúsámson ellen, itt sajnos mindháromszor vesztesen hagyták el a pályát Kincsesék (2-4, 0-1, 1-4). Ezek következményeképp visszacsúszott a csapat a nyolcadik helyre a tabellán, kilenc pontra a dobogót érő harmadik helytől. 

A megyei másodosztály északi csoportjában vitézkedő DEAC II. csapata három összecsapáson van túl idáig, ezeken két vereség és egy győzelem a mérleg. Kezdésnek rögtön az eddig 100% teljesítménnyel listavezető Nagyhegyes gárdáját fogadták Katona László fiai, itt egy jó színvonalú mérkőzésen 5-2-es vendég siker született. Majd az utolsó helyezett, Nádudvar látogatott a cívisvárosba, ahol sajnos ismét nem a mieink örülhettek a hármas sípszó pillanatában, ugyanis 2-1-es győzelmével elvitte a három pontot a vendégcsapat. Majd kiköszörülve a csorbát, a Nyíracsád gárdáját két vállra fektették Rácsaiék, így ezzel a hazai 2-1-es győzelemmel felkapaszkodtak a táblázat hetedik helyére.

A megye II. déli csoportjában szereplő csapatunk, a DEAC-MK mindenkitől később kezdte a szezont, ugyanis az első tavaszi találkozót az ellenfél kérésére elhalasztották, ebből kifolyólag mindössze két találkozón van túl Pöszmet Tibor legénysége. Első ízben a Hajdúszoboszló II. gárdáját fogadták, itt végig kontrolálva a találkozót, magabiztos 3-1-es győzelmet arattak Moskovitsék. Ezután jött a rendkívül szervezetten futballozó, Püspökladány elleni, idegenbeli rangadó, ahol egy átlag feletti színvonalat hozó mérkőzésen, végül a hazai ladányiak örülhettek. Ezzel az 1-0-s vereséggel a hatodik helyre esett vissza együttesünk, de ne feledjük, hogy van még egy elmaradt mérkőzése is Szerep ellen.

Mint azt már korábban közöltük, a Férfi Futsal NB I. alsóházi rájátszásába kvalifikálta magát Darányi Antal csapata és harcolhat a jövő évi első osztályú tagságért. Efelé jó úton is haladnak a srácok, hiszen az eddig lejátszott két találkozójuk során négy pontot gyűjtöttek. Először az Újszeged ellen értek el 7-7-es döntetlent hazai pályán, majd nem kis bravúrt végrehajtva, Szombathelyről hozták el a három pontot egy 8-7-es győzelmet követően. Még ugyan van hátra hat meccs, de úgy néz ki sikerülni fog kivívni a bennmaradást Bereczéknek.

Végül, de nem utolsó sorban ejtsünk szót a Női Futsal NB I. felsőházi rájátszásában szereplő együttesünkről is, akik a fiúkhoz hasonlóan, két mérkőzést játszottak eddig a playoff során. Első felvonásban a Miskolc gárdájától szenvedtek 8-2-es vereséget, majd a győriek vitték el a három pontot a Kecskeméti János Sportcsarnokból egy 4-1-es győzelemmel. Futsalos hölgyeink jelenleg harmadikok a táblázaton, amit ha sikerülne megtartani óriási eredmény lenne, de legrosszabb esetben is az ötödik helyig csúszhatnak vissza, ami szintén nagyszerű teljesítmény újonccsapatként az NB I -ben.

Csapataink soron következő hazai mérkőzései:

Megye I. (DEAC pálya) Április 5-én 15:00-tól a Sárrétudvari KSE

Megye II. Észak (DEAC pálya) Április 5-én 19:00-tól a Csontos Ferenc SE Fülöp

Megye II. Dél (DEAC pálya) Április 13-án 15:30-tól a Földes

Férfi Futsal NB I (Oláh G. Spcs.) Május 2-án 19:30-tól a Szombathelyi Haladás

Női Futsal NB I (Agrár) Április 6-án az Astra ellen.



A szerző további cikkei
A jelen és a jövő reménységei A férfiak mellett egyre inkább érdemes figyelni női labdarúgóink teljesítményére.
Nemzetköz Sportnap Nagy sikerrel zárult az először megrendezett Nemzetközi Egyetemi Sportnap.
Idén is nagy siker a Buzánszky! Az idei viadalra 69 alakulat adta le a nevezését három divízióba sorsolva.
Az utánpótlás biztosított A jövő nemzedékéről lesz most szó.
Megvannak az idei bajnokok! Nagyszabású gálaműsor és bemutató mérkőzés kíséretében rendezték meg a BJLEK nagydöntőjét.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei